Ha már magasság, TP Legalább 185 centi (említettem már, hogy jómagam is zsiráf vagyok), barna haj (és erőteljesen aláhúzva, hogy van haja), kedves mosoly, rajong a zenéért (plusz pont, ha épp gitározni is tud), szereti az állatokat, főleg a kutyákat. És nevet még a legkínosabb poénjaimon is. Sportol, de legalább annyira utálja az edzőtermeket, mint én. Mindemellett a polcán nemcsak képregények és porcicák fetrengenek. Ha pedig mindezek után még szociopatának sem nevezhetjük, akkor nyert ügye van. Ásó, kapa, ne rohanjunk előre, jöhet az első randi.
Szép elgondolás, vigyorogtam is rajta, mint egy idióta. De hol találok én ilyet? Nem úgy van az, hogy a semmiből berongyol az életembe, nekem megy az utcán, ne adj isten belép a világvégi munkahelyem ajtaján. Különben is, az élet nem adna nekem (értsd: mint életképtelen pasizónak) ilyen lehetőséget. És de!
Szokásos unalmas hétfő reggel a világvége után pár kilométerrel. A kávé még nem ütött be, kolléganő pedig máris rohan behozni az aktuális meetingpartnerét. Telefonban, hang alapján egy életunt apóka – mondja és legyint, jelezve, hogy egyáltalán nem kell bemennem a megbeszélésre, ha nincs kedvem, különben is valami ügynök. Aztán hirtelen befordul egy hurrikán a sarkon. Két méter körül lehet, öltönyt visel, egy pillanatra összeakad a tekintetünk, aztán eltűnik Kollegínával a tárgyalóban. Én meg csak pislogok, mint hal a szatyorban.
“Gondolkodj, Leo, gondolkodj! Végülis, neked is pont annyi jogod van benn lenni azon a meetingen, mint Kollegínának.” – fut át az agyamon és azzal a lendülettel már töröm is be a tárgyaló ajtaját. (Jó-jó, ha a főnököm is olvasná, törés nem volt, csak egy eréjes benyitás…)
Az ügynök, kinek nevét nem adnám ki, mivel lehet fontos küldetésen van épp, széles vigyort küld felém. Magasság, pipa. Mosoly, pipa. Haj és hajszín pipa és pipa. Korban kábé egyezhetünk, lehet fiatalabb, de harminc magasságában már akár mondhatom is magam MILF-nek, fél pipa. Első blikkre akár még a TP méteremet is megüti.
És mosolyog. És elfelejtette, hogy mit akar mondani. És miért csak nekem magyaráz, a Kollegínának meg nem? És miről kérdezett? És egyáltalán miért vagyok én ezen a meetingen? Fú de sok a kérdés és csak a kék szemeit bámulom, aztán hogy ne nézzenek teljesen hülyének, bedobok egy kínos viccet. És nevet rajta. Hangosan. Mi a fene?
“Örülök, hogy megismertelek.” – vigyorog, mikor vége a mondókájának.
Hát még én hogy örülök!
Bocsi, Robi, úgy tűnik, mégis dobnom kell téged…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: