Hívjatok nyugodtan maradinak, de valahogy nem tudom elképzelni azt a képet, ahogy egyszer majd a gyerekeimnek mesélem, hogy képzeljétek, apátok megbökött X oldalon én visszakacsintottam rá virtuálisan, és azt hiszem, ez így azonnal szerelem is lett első látásra. Csakúgy tocsog a romantikától, nem igaz? (Nagy sóhaj) Ugyanakkor, a bennem élő realista tudja jól, hogy ma már semmi sincs abban, ha az ember online próbál ismerkedni. Sőt! Azok az emberek, akikkel nap mint nap találkozunk, csupán egy apró szeletét teszik ki a lehetőségek tortájának. Úgyhogy döntöttem. Regisztráltam egy társkeresőre. Vagyis kettőre. Kezdetnek ez is megteszi, mielőtt lemerülnék a Tinder meg a Badoo felszínes bugyraiba.
Mert ez már rég nem úgy van, hogy feltöltesz egy képet és leírsz magadról pár mondatot, aztán jönnek Janik a hegyről. Bár fogalmam sincs, hogy valaha így volt-e. Egy komplett személyiségteszten kellett átverekednem magam, mert nyilván nincs is jobb dolga péntek este az ember lányának. Mindegy is. Gondoltam, régóta élek már magammal, túl nagy meglepetésekkel nem tud szolgálni: majd kihozza, hogy egy zsiráf vagyok, akinek az önértékelési problémái és a kapunyitási pánikja egy kicsit túlnyúltak a megszokottnál. Aztán még pár gombnyomás és kezdhetek válogatni a sportoló értelmiségiek és az értelmiségi sportolók közül. (Pacsi annak, aki tudja, hogy melyik kedvenc szinglifilmemből van ez az utóbbi két szófordulat).
A nagy fenét! Hamarabb kérte az oldal a bankkártyámat, mint a születési évemet. Ha jobban belegondolok, egészen hasonlított egy srácra, akivel nemrég randiztam… Első körben ezért azt mondtam, hogy a morálommal ellenkezik, hogy fizessek a társkeresésért. Elég lesz majd a terapeutámnak tejelni, pár ilyen random randi után. (Mondtam, hogy túlárad ma bennem a romantika, nem?) Amikor pedig az ingyenes párjaimat próbáltam meglesni, kiderült, hogy valami gikszer miatt csupa női felhasználót dobott ki nekem az oldal. Elnézést hölgyek, minden tiszteletem, de továbbra is a férfiakat szeretem. Néha átkozom is magam emiatt.
Mit lehet hát tenni, váltottam egy ingyenes oldalra. Minden simán ment. Regisztráció, alapkérdések, kedves fotó feltöltve, elfogadva. Mehet a keresgélés! Az első versenyző, akire rákattintottam kedves mosollyal és egy Nora Roberts idézettel köszöntött. Nora. Roberts. Ez kábé olyan, mintha én a Playboyból próbálnék idézni, csakhogy szimpátiát csaljak ki az ellenkező nem tagjaiből…
De mint tudjuk, mindig van lejjeb. A következő ajánlata az oldalnak az egyik exem lett, mint 90%-ban passzoló pár. Ez az, amit bizony még a gépek sem tudhatnak: a valóságban az 90% valójában egy erős 50% se volt és rosszmájúság vagy sem, hiába hazuta magát 190-nek, 175 volt. De szép lett volna elhinni mindazt, amit leírt magáról.
Na jó, szerintem mára zárjuk inkább be az internetet. Folytköv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: